A nyári hazautazás utáni visszatérés, ami nem egyszerűen utazás
Az első években a visszatérés nekem könnyebb volt. Tele voltam reménnyel, vártam, hogy haladjunk a beilleszkedéssel, hiszen a franciaországi fejezet még épülőben volt. Az otthoni szünetben nem is találtam egészen a helyem, mert nem teljes nyaralás volt, online ugyanolyan ritmusban dolgoztam, a gyerekeket hurcoltam, csak éppen a megszokott rutin borult fel. A család többi tagja jól volt otthon is, ők nem is várták annyira a visszajövetelt.
Majd ahogy teltek az évek, belejöttem a kettős rutinba, a gyors átállásba, de valami megváltozott belül: egyre távolabb került Magyarország, az otthon töltött idő megtelni látszott nosztalgikus emlékekkel, és a hazai hetek rózsaszín színezetet kaptak. Ekkor már nehezebb volt visszatérni, mert az azt jelentette, hogy vissza a valóságba.
A hatodik évünket kezdjük itt. Ma már 1-2 nap alatt visszarázódom, de a lelkemnek kell egy hét, hogy utolérjen. Korábban felkavart ez az érzés, ma már tudom, hogy természetes velejárója az életem ezen szakaszának. Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget neki, de nem is nyomom el.
Azért osztom meg mindezt, mert tudom, hogy sokan tapasztalják ugyanezt, és mégis egyedül küzdenek vele, mintha valami szégyellni valójuk lenne, pedig nincs. Ez a kettős élet belső ára, és ha tudod, mire számíts, könnyebb elviselni.
Miért nem egyszerű utazás a visszatérés?
Amikor szétszeded egy otthoni nyár mélységét, a nagyszülőkkel töltött reggeliket, a régi barátokkal töltött estéket, a saját anyanyelveden megélt érzéseket, azt nem hagyod ott a repülőn, viszed magaddal. Az első héten, amíg a külföldi mindennapok visszaállnak, ezek az érzések még ott lebegnek körülötted és időt kérnek, hogy lecsillapodjanak.
A visszatérés külföldre a két hely között mozog, a tested már itt van, a lelked még ott tartózkodik. Ez a különbség szüli azt a különös, nehezen megfogható ürességet az első napokban, amit sokan nem tudnak megnevezni, csak éreznek.
A se itt, se ott érzésről már írtam korábban, de a nyár utáni visszatérés ezt az élményt évente megújuló, sűrített formában hozza el. Nem kell letagadni, ha nehéznek érzed.
A gyerekek is érzik
Az indulás előtti sírás, az első iskolahét nehézségei, a sóvárgás az otthoni ízek után, ezek nem drámák, hanem jelzések. A gyerekek megmutatják, amit a felnőttek sokszor elnyomnak, hogy a váltás fáj, és hogy az otthon, ahol a nagymama és a régi barátok vannak, valódi hely számukra.
A leghatékonyabb, amit ilyenkor tehetsz, nem megoldani az érzést, hanem teret adni neki. Ha a gyerek sír, mert hiányoznak a barátok, elég annyi: igen, hiányoznak, és ez érthető. Nem kell vigasztalni, magyarázni vagy elterelni. Az érzés attól múlik el gyorsabban, hogy valaki látja.
Ez nem hibás döntésre utal, és nem jelzi, hogy valami baj van. A gyerekeid kötődnek, és a kötődés mindig fáj, amikor el kell hagyni azt, amihez ragaszkodnak. Ahogy a gyerekek külföldi beilleszkedéséről szóló cikkemben is írtam, a gyerek érzékenysége nem gyengeség, hanem jó jel és az anyukára nem a megoldás felelőssége hárul, hanem az, hogy ne tagadja le ezt az élményt.
Miért olyan nehéz az első hét és miért természetes, hogy az?
Egy 2024-es szisztematikus áttekintés szerint az expatoknak 40-92 százaléka tapasztal legalább mérsékelt alkalmazkodási nehézségeket a nyári szünet utáni visszatérés után, és átlagosan 56 százalékuk számol be komolyabb stresszről (International Journal of Intercultural Relations, 2024). Tehát az első hét nehézsége nem egyéni gyengeség, hanem jól dokumentált élmény.
Az ok egyszerű, a test és a lélek különböző sebességgel áll vissza. A rutin visszajön viszonylag hamar, de az érzelmi átállás – az otthon hátrahagyott emlékek elengedésétől a külföldi mindennapok újra megszokásáig – több időt vesz igénybe. Ez a különbség teremti azt a különös, súlytalan érzést az első napokban.
Nem kell megpróbálni gyorsabban átmenni rajta. Segít, ha hagysz időt arra, hogy a lelked utolérjen.
A nosztalgia, ami ott marad a bőröndödben
Ahogy telnek az évek, a hazai időszak egyre inkább nosztalgikus színezetet kap. A modern pszichológiai kutatások – különösen Sedikides és Wildschut munkái (2015, 2022) – régen felhagytak a nosztalgia mentális problémának való minősítésével. Ma inkább úgy írják le, mint egy keserédes, de alapvetően pozitív funkciójú érzelmet, ami erősíti az összetartozás érzését és segíti az akkultúrációt.
Tehát az, hogy az otthoni hetek valami rózsaszín fényben ragyognak visszatérés után, nem önbecsapás. Azt jelenti, hogy jelentős élmények zajlottak le, és az agy természetesen megőrzi azokat. Az idealizálás része a folyamatnak, és idővel, ahogy a külföldi ritmus visszatalál a maga helyére, ez is kisimul.
Hogyan lehet ezt tudatosabban kezelni, nem csak átvészelni?
Az első és legfontosabb: nevén nevezni a folyamatot. Nem egyszerű utazási fáradtságról van szó, hanem érzelmi átkapcsolásról, aminek idő kell. Ha ezt tudod, nem érzed magad gyengének, amikor az első héten nehezebb.
A második: ne várd, hogy azonnal ugyanolyan legyen minden, mint indulás előtt. A rutinok visszajönnek, de a lelki átállás fokozatos. Hagyj magadnak teret arra, hogy az otthoni időszak emlékei lassan leülepedjenek, mielőtt teljes erővel újrakezdesz.
A harmadik: figyelj a gyerekekre, de ne vedd át teljesen az érzéseiket. A te nyugalmad, nem az erőltetett minden rendben van nyugalom, hanem az elfogadó nyugalom, ez a bázis számukra. Ha te tudod, hogy az első hét nehéz szokott lenni és elmúlik, ők is biztonságosabban veszik az élményt.
Van egy sajátos paradoxon a külföldi életben: minél mélyebb gyökereket ereszt az ember az új helyen, annál fájdalmasabb az oda-vissza váltás. Mert mindkét hely kezd valódivá válni. Mindkettőhöz tartozol valamiképpen. Ez nem könnyebb, mint az első évek idegenkedése, de van benne valami, amiért érdemes megállni, mert ez jelenti azt, hogy valóban két helyen élsz, nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is.
A külföldi élet egyik legritkábban kimondott valósága az, hogy két helyet hordozol magadban egyszerre, és ezért a váltás – ide is, oda is – mindig igényelni fog belső munkát. Ez nem gyengeség, ez az ára annak, hogy több országban élsz és több hely is van, ahol otthon vagy.
A lelkednek kell egy hét, hogy utolérjen, miért ne adnád meg magadnak ezt!
Ha ebben a témában szeretnél még olvasni, iratkozz fel a hírlevelemre.
Nem kell tudni, hova tartasz. Elég, ha érzed, hogy valamin változtatni szeretnél.
Ha szeretnél erről személyesen is beszélni: foglalj egy ingyenes konzultációt.
