A külföldön élő magyarok mítosza
Sokan érkeznek külföldre diplomával, szakmai tapasztalattal, ambícióval. Majd kiderül, hogy a képzettség önmagában nem elegendő: a nyelv még nem megy elég folyékonyan, a helyi rendszer más, a kapcsolati háló nincs meg, és eljön az a pillanat, amikor valaki olyat vállal el, amit otthon eszébe sem jutott volna. Azért, mert most nincs jobb, most ez van, mert hó végén kell a fizetés.
Ezt ritkán részletezik a külföldön élők. Az Instán és a Facebookon más látszik, a szép helyek, közös ebédek, külföldi kaland. Ez is igaz, csak mellette ott van valami más is, amit kevesen osztanak meg.
Az, amit erről a coachingban látok, ritkán jelenik meg nyilvánosan. Az emberek feldolgozzák, továbblépnek, és a következő fotón már ott vannak az új életben. De ami közben volt, az rejtve marad.
Miért nehéz bevallani, ha nem úgy megy, ahogy tervezted?
Amikor valaki otthon könyvelő volt, projektmenedzser, mérnök, és kint egyelőre olyan munkát vállal, amelyik messze van attól, amiben éveket töltött, az nem csak a fizetésen érződik. Az azon az érzésen is nyomot hagy, hogy hol tart az ember, és hová szeretne eljutni. Nem a munka értéke a kérdés, hanem az a belső feszültség, hogy nem használja ki a képességeit, a tudását.
Ezt a nyomot sokan nem nevezik nevén. Azt mondják, átmeneti, csak amíg a nyelv nem megy, csak amíg be nem illeszkednek. És sok esetben ez tényleg átmenet, de az átmenet hónapokig, néha évekig tarthat, és közben az ember minden nap érzi azt a távolságot, ami az elvárás és a valóság között van.
A kiszolgáltatottság abból jön, hogy ebben az időszakban az ember nehezebben tud nemet mondani, ritkábban alkuszik, és alig mer hangot adni annak, ha valami nem stimmel, mert a pozíciója bizonytalan, és a lehetőségei szűkebbek, mint otthon lennének. Ez reális helyzet, és nagyon kevesen beszélnek róla nyíltan.
A másik oldal, akinek megvan a munka, de nincs ideje
Vannak, akik otthonról úgy indulnak el, hogy már megvan a szerződés, a pozíció, a fizetés. Náluk a jövedelemkülönbség valóban látható. Amit kevésbé látni, hogy mit adnak érte cserébe.
Reggel hatkor indulnak, este hétkor, nyolckor érnek haza. Felveszik a gyerekeket, hazamennek fáradtan, a hétvége regenerálódással telik. A párkapcsolatra nem marad energia, a gyerekekkel töltött idő töredéke annak, ami otthon volt. A megtakarítás gyarapodik, de az örömre sem idő, sem erő.
Ez is egy valóság, nem a szegénységé, hanem az időhiányé. És az, hogy valaki anyagilag jól áll, nem zárja ki, hogy kiégjen közben.
Mi az, amit a közösségi média nem mutat meg?
A közösségi médiában az látszik, ami jól mutat. Ez emberi dolog, nem rossz szándék, de az, aki otthonról nézi, egy szűrt képet lát, és abból von le következtetéseket, hogy jól megy nekik, sokat keresnek, könnyű az életük.
Ez a kép aztán visszahat magukra a külföldön élőkre is. Nehéz bevallani, hogy valami nem az elvárt, amikor a közösségi képed mást sugall. Nehéz segítséget kérni, amikor mindenki azt hiszi, hogy jól vagy. Ezért sok minden marad csendben, a felszín alatt.
A segítségkérésről szóló cikkemben arról írtam, miért olyan nehéz ezt megtenni, különösen akkor, amikor az ember erősnek, sikeresnek, beilleszkedettnek akarja mutatni magát. A külföldi élet erre különösen sok nyomást helyez.
Ez a hallgatás persze védhető döntés, hiszen a legtöbben nem akarnak szánalomból kapott figyelmet, nem kérik, hogy hazahívják, és főleg nem kérik, hogy azt mondják: látod, megmondtam. Ezért inkább csöndben vannak, és viselik egyedül azt, amit nem terveztek egyszemélyes tehernek.
A fejlődés vágya és az ára
Azok, akikkel dolgozom, szinte kivétel nélkül ambiciózus emberek. Nem véletlenül mentek el, nem véletlenül vannak ott, ahol. Bennük ott van a fejlődés vágya, a jobbra törekvés, és legtöbbjük el is éri, amit kitűzött. Megvan a jobb pozíció, a magasabb fizetés, a szakmai elismerés a beilleszkedés is talán.
De a kérdés, ami ritkán hangzik el: milyen áron? Van, aki elégedett ezzel az árral. Van, aki visszanézve azt mondja, megérte. De van, aki közben kiég, és csak akkor veszi észre, amikor már nagyon fáj.
A kiégésről szóló cikkemben arról írtam, hogyan épül ez fel lassan, szinte észrevétlenül. A külföldön élőknél ez a folyamat sokszor gyorsabb, mert a körülmények eleve több alkalmazkodást kívánnak, és kevesebb a természetes levezetés lehetősége.
Ugyanazért a munkáért többet lehet keresni, de az élet is többe kerül
Ez az egyenlet igaz. A nyugat-európai bér magasabb, mint a magyar, és ez önmagában valódi különbség. Csak az egyenlet másik oldalán ott vannak a kinti megélhetési költségek, amelyek szintén magasabbak. A végén, amit a kézben tart valaki, sokszor közelebb van a magyarországi valósághoz, mint amennyit az otthoni kép sugall.
Amit az otthoniak látnak, az pontosan az, amit az ember mutat magáról. A gond ott van, hogy ami mögötte van, az nem kerül ki. A mutatott kép és a valóság között él az az érzés, hogy egyik helyen sem lehet teljesen őszinte. Otthon nem panaszkodsz, nehogy azt mondják, akkor jöjj haza. A helyieknél sem panaszkodsz, hiszen ez az ő normális életük. A feszültség marad, és magadban viseled.
Ez nem panasz, és nem azt jelenti, hogy nem éri meg, csak annyit jelent, hogy a külföldön élés nem automatikusan egyenlő a jóléttel. Ugyanolyan kemény munka, ugyanolyan gondok – csak más helyszínen és más nyelven.
Azt, hogy valaki elégedett-e az árral, amit a változásért fizet, csak ő tudja megítélni. Ahhoz, hogy ezt megítélje, először be kell látnia, hogy van ára. A külföldi karrierépítés nem ingyenes, és az ára nem csak pénzben mérhető.
Van egy megjegyzés, amit sokan hallottak már hazalátogatáskor: biztos jól megy nekik kint. Ez nem rosszindulatból jön, hanem abból a képből, amit az emberek mutatnak magukról, és abból a távolságból, amiből nehéz árnyalt képet látni. Azt, aki tudja, hogyan néz ki a valóság belülről, ez a mondat megfogja. Mert pontosan azt takarja el, ami igazán ott van.
Ha ez ismerős, és úgy érzed, a külső kép és a belső valóság között egyre nagyobb a távolság, az nem azt jelenti, hogy valamit rosszul csináltál. Érdemes megállni és megnézni, mi az, ami igazán tart téged, és mi az, amit már csak szokásból viszel. Erről a kérdésről a külföldi élet és az önismeret kapcsolatáról szóló cikkemben is írtam.
Ha ebben a témában szeretnél még olvasni, iratkozz fel a hírlevelemre.
Nem kell tudni, hova tartasz. Elég, ha érzed, hogy valamin változtatni szeretnél.
Ha szeretnél erről személyesen is beszélni: foglalj egy ingyenes konzultációt.
