Nem nyaralunk itt, hanem élünk

Picture of Hidasi Brigitta

Hidasi Brigitta

expat life és business coach

Mikrofon előtérben, háttérben elmosódott tüntetők transzparensekkel – a megszólalás joga

Szabad-e véleményt nyilvánítani annak, aki nem itt született?

A mi iskolánkban is volt egy kisebb blokád. Diákok, akik kiálltak valamiért, amit igazságtalannak éreztek. Amikor megtudtam, az első reakcióm nem az volt, hogy mit gondolok a követeléseikről. Az első gondolatom az volt: mit mondok erről a gyerekeimnek? Mit látnak rajtam ebben a helyzetben?

Aztán rájöttem, hogy ez a kérdés messzebb vezet, mint ahogy elsőre gondoltam.

Az érzés, amit eddig nem kellett kimondani

A gyerekeknek át tudom adni az értékeimet. Azt, hogy a tüntetésről mit gondolok, hogy elítélem az agressziót, hogy legyen véleményük, és azt a megfelelő keretek között fejezzék ki. Ezek az értékek országtól függetlenek, ahol élünk, ott éljük meg őket, ezek szerint éljük az életünket.

Amiről eddig nem kellett gondolkoznom, hogy mi a helyzet, amikor egy másik országban éljük meg ezeket az értékeket? Amikor a véleményünket úgy kell kinyilvánítani, hogy csak néhány éve érezzük a bőrünkön, mi zajlik itt körülöttünk? Ez más, mint otthon, ezek az események, döbbentettek rá igazán.

A vendégszerep, amit senki nem mond ki

Nagyon könnyű belecsúszni abba az érzésbe, hogy itt csak vendégek vagyunk. Hogy az itteni dolgok nem a mi dolgaink. Hogy hallgatni illik, mert idegenként jöttünk, és nem értjük úgy a helyi összefüggéseket, mint az itt születettek.

Ezt az érzést részletesen leírtam az egyirányú alkalmazkodásról szóló cikkemben – az, hogy az alkalmazkodás terhe sokszor csak egyfelől nehezedik ránk, megerősítheti azt a benyomást, hogy a helyünk ebben az országban korlátozott. Kevesebbet érünk, kevesebbet szólhatunk.

Ez az érzés nem ritkán önmagától alakul ki, anélkül, hogy bárki kimondaná. Senki nem mondja egyenesen, hogy hallgass. Az ember mégis megtanulja, mikor szóljon, és mikor maradjon csendben. Ahogy megtanul sok más íratlan szabályt is, amelyek egy új közegben lassan válnak láthatóvá.

De ez nem jogi valóság. Franciaországban a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadság nem állampolgársághoz kötött. Uniós állampolgárként nemcsak a hangomnak van helye, hanem a helyi önkormányzati és az európai parlamenti választásokon szavazhatok is, ha felveszem magam a választói névjegyzékbe. Papíron is több közöm van ehhez az országhoz, mint ahogy a vendégérzés sugallja.

A tükörkép, ami otthonról néz vissza

Ez meg van fordítva is. Otthon sokszor hallom, hogy aki elköltözött Magyarországról, az miért szól bele a politikába. Legutóbb most, az áprilisi választások kapcsán. Ugyanaz a logika, csak más irányból, aki nincs ott az hallgasson.

Valahogy mindkét oldalon ez a szabály érvényesül, attól függően, hol állsz éppen. Ott vendégnek számítok azokban az ügyekben, amikbe beleszóltam, pedig ott nőttem fel, ott tanultam, ott van a gyökerem. És itt is vendégnek számítanak a véleményeim, mert csak néhány éve élem itt a mindennapjaimat. Egyik sem igazságos, de legalább következetes.

Nem gondolom, hogy ez a logika helyes, akármelyik irányból nézem. Az embernek ott van véleménye, ahol él, ahol adózik, ahol a gyerekei iskolába járnak. A lakhely és a szavazói névjegyzék szabályozza, hol szavazhat valaki, de a vélemény és a szolidaritás nem szűkíthető le ennyire egyszerűen. Erről a kettős helyzetről a se itt, se ott érzéséről szóló cikkemben is írtam, a hovatartozás nem egyszerű kérdés, és nem is kell annak lennie.

Mit látnak rajtam a gyerekeim?

Ez a kérdés fogott meg a legjobban. Ha én a hátam mögé dugom a kezem, mert úgy érzem, ez itt nem az én dolgom, ők mit látnak ebből? Mit tanulnak belőle?

Nem szeretném, hogy úgy nőjenek fel, hogy ők itt csak vendégek, akiknek hallgatniuk kell. Nem szeretném, hogy folyamatosan legyen bennük egy kisebbségérzés, mert a szüleik miatt egy időre országot váltottak. Az identitásuk lehet egyszerre magyar és európai, kötődhetnek több helyhez is anélkül, hogy valahol másodrendűnek éreznék magukat.

De ahhoz, hogy ezt el tudjam nekik mondani, előbb magamnak kell választ adnom, hogy én vajon teljes értékű lakosnak érzem-e magam, ha állampolgárnak nem is? Ezek a mostani események hívták fel a figyelmem arra, hogy mennyi minden van még, amiről eddig nem is beszéltünk.

Nem nyaralunk, hanem élünk

Nem nyaralunk itt, hanem élünk, ez a mondat nekem mindent összefoglal. Nem turistaként vagyunk itt, nem vendégként. Ez az életünk, az adónk itt kerül befizetésre, a gyerekeink itt tanulnak, a szomszédjaink innen köszönnek vissza. Ha valami igazságtalan, mi is megérezzük.

Még ha nem is vagyunk állampolgárok, van véleményünk, aminek hangot adhatunk. Ha mást nem is, szolidarisak lehetünk a hasonlóan gondolkodó franciákkal. Nem tudom pontosan, mit mond erről a jog minden részletében, de azt hiszem, hogy európai állampolgárként az unión belül ez még inkább rendben van.

Nem jelenti ez azt, hogy minden helyi vitában állást kell foglalni, vagy hogy jobban tudnánk, mi a helyes megoldás, mint akik itt születtek. De a vélemény, az érdeklődés, a szolidaritás, ezek nem állampolgársághoz kötött dolgok.

Ezek a mostani események engem is megleptek egy kicsit. Azt hittem, öt év után már átgondoltam a legtöbb dolgot, ami a külföldi élettel jár. De ez a kérdés most újra előkerült, és rájöttem, hogy még van mit végiggondolni. Ez nem baj, sőt, valahol jó jel, hiszen azt jelenti, hogy az itteni élet valóban a miénk lett, nem csak egy hosszabb állomás.

És azt is jelenti, hogy van véleményünk, és szabad is hangot adni neki.

Ti mennyire érzitek a sajátotoknak annak az országnak az ügyeit, ahol éltek? Volt már olyan helyzet, amikor megszólaltatok volna, de visszafogott, hogy nem a ti dolgotok? Szívesen olvasom a gondolataitokat.

Ha ebben a témában szeretnél még olvasni, iratkozz fel a hírlevelemre.

👉 Feliratkozom.

Nem kell tudni, hova tartasz. Elég, ha érzed, hogy valamin változtatni szeretnél.

Ha szeretnél erről személyesen is beszélni: foglalj egy ingyenes konzultációt.

Picture of Hidasi Brigitta

Hidasi Brigitta

expat life és business coach

Hasonló cikkek

Mikrofon előtérben, háttérben elmosódott tüntetők transzparensekkel – a megszólalás joga

Nem nyaralunk itt, hanem élünk

Szabad-e véleményt nyilvánítani annak, aki nem itt született? A mi iskolánkban is volt egy kisebb blokád. Diákok, akik kiálltak valamiért, amit igazságtalannak éreztek. Amikor megtudtam, az első reakcióm nem az volt, hogy mit gondolok a követeléseikről. Az első gondolatom az

Tovább olvasom »

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.